Amikor a böngésző próbálta megnevelni az internetet

Volt idő, amikor a web még sokkal vadabb hely volt. Senki sem gondolt arra, hogy a tartalmakat rendszerezni kellene, és a böngészők mégis úgy viselkedtek, mintha ők tudnák, mi jó a felhasználónak.

Ma már AI-alapú fejlesztéssel építjük a felhő infrastruktúránkat, és a domainek technikai SEO-jára koncentrálunk. Ezért könnyű elfelejteni, hogy a böngészőháborúk korában milyen furcsa ötletekkel próbálták megzabolázni a webet. Az egyik legmulattatóbb ilyen kísérlet az Internet Explorer saját tartalomértékelő rendszere volt. Egy tipikus példa arra, amikor a jó szándék találkozik a valósággal.

A nagy terv: minden tartalmat pontozzunk

A 90-es években valaki a Microsoftnál úgy döntött, hogy az internetet egyszerűen csak be lehetne sorolni kategóriákba. Így született meg az RSACi – a Recreational Software Advisory Council internetes változata. Ez a PICS szabványra épült, amelyet a W3C fejlesztett ki azzal a céllal, hogy univerzális keretet adjon a tartalom besorolásához.

Az elképzelés elméletben logikus volt. A weboldalak önkéntes alapon metaadatokat illeszthettek volna a lapjaikhoz, amelyek négy szempont alapján osztályozták volna a tartalmat: erőszak, meztelenség, szexuális tartalom és trágárság. Az adminisztrátorok pedig beállíthatták volna, hogy milyen szintet még elfogadnak, és jelszóval védhették volna ezt a beállítást. Gyerekek számára így biztosítható lett volna egy bizonyos biztonság a neten.

Ez egy szép elképzelés volt. De teljesen irreális.

Miért bukott meg?

A rendszer alapja az önkéntes együttműködés volt. Ez azonban soha nem működött, because szinte senki sem használta. A weboldalak többsége egyszerűen nem adta meg ezeket a besorolásokat.

Ha valaki bekapcsolta az Internet Explorerben ezt a funkciót, akkor két választása volt. Ha engedélyezte az értékeléstől mentes oldalakat, akkor a rendszer teljesen értelmetlenné vált. Ha viszont blokkolta azokat, akkor lényegében csak néhány tucat oldalt tudott elérve. Ezt a problémát néhány weboldal kézi engedélyezéssel próbálta megoldni, de az nem terjedt ki szélesebb körre.

A gyökér probléma az volt, hogy a rendszer azt mutatta, hogy az oldalak tulajdonosai önkéntesen és őszíntén besorolják a saját tartalmukat,并以此限制限制. Ez olyan, mintha a tiniknek adnák a döntést, hogy elmondják-e szüleiknek, hol voltak este.

A PICS szabvány rejtélyes belső világa

A PICS nem egyszerűen egy értékelő rendszer volt. Egy teljes leírási nyelvet jelentett, amely különböző értékelési rendszereket tudott létrehozni. És S-expressions szintaxist használt, ami már akkor is furcsa volt.

Ez azt jelentette, hogy:

• Bárki létrehozhatott saját értékelési rendszert
• Egy oldal több különböző rendszerben is besorolható volt
• Egyetlen HTTP fejlécben több értékelési rendszer is megjelenhetett
• Elméletileg bárki létrehozhatott saját besorolási módszert

A Microsoft tényleg teljes mértékben támogatta ezt a rendszert. Az Internet Explorer lehetővé tette, hogy saját .rat fájlokkal új értékelési rendszereket importáljanak. A standard RSACi mellett több másik is létezett,包括台湾ból származó TICRF rendszer is. Ezek azonban oftften megjelenési problémákat okozott a régi rendszerekben.

Egy példa a gyakorlatból

A PICS label egy oldal besorolását így mutathatta ki:

<meta http-equiv="PICS-Label" content='(PICS-1.1 
  "http://www.rsac.org/ratingsv01.html" 
  l gen true 
  for "http://www.example.com" 
  ratings (v 0 s 0 n 0 l 0) 
  comment "Certified safe by our lawyer")'>

A HTTP fejlécekben is hasonlót lehetett használni. A rendszer úgy tervezhet lett, hogy több értékelési rendszerek felhasználok, a prefix URI-val meghatározva, hogy az egész domain vagy csak egy oldalra vonatkozik.

IE7 – még mindig nem adták fel

A Microsoft nem feladta. Az IE7 új értékelési rendszer bevezetését és támogatta még az RSACi-t is a kompatibilitás miatt. Újra és دوباره próbálták a rendszer finomításra, but ez nicht geändert, hogy niemand hasznáta.

Mit tanulhatunk ebből?

A PICS és RSACi történet egy jó tanulságot ad:

1. Önkéntes együttműködés nem működik. A szabványok csak akkor működnek, ha valódi probléma megoldását mutatják.
2. Metaadatoknál szükséges az incentivák. Ha az oldalak tulajdonosai jogi következményeket vagy keresési eredményekben csökkentési rangot kapott volna, akkor az adatahatás hajlott volna.
3. Szép technikai megoldás nem garantálja a gyakorlatba való alkalmazást. A PICS sok technikai összetettségét tartalmazott, de az adatahatás nem működött.
4. A tartalomkezelés emberi probléma. A modern megoldások – Netflix, YouTube és más platformok – központi értékelési rendszeket használják, hogy an instead of self rating.

A mai helyzet

PICS ma már elavult. De a mai web fejlesztők többek között CSP header-eket, robots.txt fájlokat és meta adatokat használik, amelyek egyszerűbb és praktikusabb módszereket mutatnak. Ezek vonalban vannak a lektionokkal, hogy egyszerűbb és egyszerűتر módszereket használik.

Aki ma domaineket és hostingot keres, olyan infrastruktúrát keres, amely valóban működik. A NameOceannál mi arra a basic technika alapokra koncentráltunk, amelyek való

A mai gyakorlatban

A web ma már sokkal gyakorlatsan megoldja a tartalom problémát. A NameOceannál a domainek, DNS és hosting infrastruktúra alapjaira koncentrálunk – olyan technológiákat, amelyek valóban működnek. Nem S-expressionsre, hanem valódi gyakorlati megoldásokra.